Rólunk mondták

Évek óta dolgozunk együtt a Seoldal csapatával, mondhatjuk, hogy visszatérő "vásárlók" vagyunk. A weboldalak, melyeket ügyfeleinknek fejlesztettek (www.erlavilla.hu, www.filtermax.hu), túlzás nélkül hozzájárultak a brandek sikeres piaci bevezetéséhez. A pontosság és megbízhatóság mellett az Appon egyik legnagyobb erénye, hogy naprakészek a marketing eszközök támogatásában is. SEO barát oldalaik átlátható, könnyen kezelhető admin felülettel rendelkeznek. Egy Appon oldal erős bázis. Webmesteri hozzáállásuk páratlan a piacon: mindig elérhető a supportjuk, fejlett a problémamegoldó képességük.

Kovács Adrienn - AVpartners

Megtekintés

Volt egy elavult honlapunk, amivel a meglévő ügyfeleinket is nehezen tudtuk megtartani, nemhogy újakat szerezni. Ez után ajánlotta egy közös ismerős az Appon Kft-t. Többszöri egyeztetés után készítettek egy sablont, a kéréseink alapján.A weblap mobilbarát, ami nagyon fontos, mert a felhasználók fele útközben keres információt a világhálón. A látogatottság folyamatosan emelkedik, a vásárlók egyre nagyobb része érkezik ebből az irányból.Ami nagyon fontos: egy honlap soha nincs kész, mindig van rajta csiszolni való…

Horváth Attila - volvoalkatreszek.hu

Megtekintés

Niche weboldalra volt szükségünk magánegészségügyi szolgáltatásaink támogatása érdekében. A weboldal fejlesztők között több árajánlat kérés és egyeztetés után találtunk rá az appon csapatára akik a többi konkurenshez képest versenyképesebb árral és szolgáltatással álltak rendelkezésünkre. Az első egyeztetésen egészségügyi szektorból, több mint 1000 kulcsszavas listát raktak le amire korábban készített oldalaik az első helyen szerepelnek a google találati listáján. A meggyőző referenciák alapján egyértelmű volt a választásunk...

Reflux niche weboldal

Megtekintés

Alap csomagjaink

A feltüntetett árak a honlap komplett elkészítésére vonatkoznak, tanácsadással tervezéssel és tartalomfeltöltéssel.

ALAP

NICHE weboldal


  • Mobilbarát honlap készítése
  • Kész arculatok közül lehet választani
  • Keresőoptimalizálás (SEO)
  • Tárhely és folyamatos technikai frissítések
  • Saját szerkesztőfelület
  • Azonnali üzenetküldés
  • Egyszerű tartalom modul
  • Hírek vagy blog modul
  • Maximum 15 menüpont

65 000 ft+áfa

50 000 ft+áfa

Üzemeltetési díj: 20.000 Ft+áfa/év

Legnépszerűbb

KOMPLETT

NICHE weboldal


  • Mobilbarát honlap készítése
  • Kész arculatok közül lehet választani
  • Keresőoptimalizálás (SEO)
  • Tárhely és folyamatos technikai frissítések
  • Saját szerkesztőfelület
  • Azonnali üzenetküldés
  • Egyszerű tartalom modul
  • Hírek vagy blog modul
  • Galéria modul
  • Referenciáink modul
  • Munkatársaink modul
  • Korlátlan menü és almenü

100 000 ft+áfa

75 000 ft+áfa

Üzemeltetési díj: 25.000 Ft+áfa/év

FULL

NICHE weboldal


  • Mobilbarát honlap készítése
  • Egyedi arculatok közül lehet választani
  • Keresőoptimalizálás (SEO)
  • Két nyelv támogatása a publikus oldalon
  • Tárhely és folyamatos technikai frissítések
  • Saját szerkesztőfelület
  • Azonnali üzenetküldés
  • Egyszerű tartalom modul
  • Hírek vagy blog modul
  • Galéria modul
  • Referenciáink modul
  • Munkatársaink modul
  • Korlátlan menü és almenü

200 000 ft+áfa

160 000 ft+áfa

Üzemeltetési díj: 30.000 Ft+áfa/év

Részletes árlista megtekintéséhez kattintson ide

Mi vagyunk a jó választás

  • ha szeretnél egyszerűen szerkeszthető weboldalt
  • ha szeretnél a kereső első találati oldalára kerülni
  • ha fontos számodra, hogy mobilon és asztali gépen is jól jelenjen meg weboldalad
  • ha gyorsan pár nap alatt szeretnél weboldalt
  • ha nincs időd a honlap tartalmi adminisztrálása és szeretnéd, ha mi végeznénk helyetted
  • ha nem akarsz külön domain és tárhellyel bajlódni
  • ha fontos a garancia számodra (a rendszerünk hibáira garanciát vállalunk)
  • ha fontos számodra, hogy weboldaladat kiszolgáló rendszer naprakész legyen (folyamatosan frissítjük a weboldalad keretrendszerét)

Kérj árajánlatot tőlünk kötelezettség nélkül